2012. február 27., hétfő

50. születésnap

Ezúttal hozott kép alapján dolgoztam, itt kell megemlítenem a kép Dittától származik, de nem szeretem teljesen leutánozni mások munkáját, így egy kicsit variáltam rajta. Ez volt az első szív alakú tortám, amit egy sima kerek tortából faragtam ki egy papírsablon alapján. Tölteléknek mogyorós csoki krémet készítettem, amire kivételesen nem a pudingos receptemet használtam. Ezúttal fél liter tejszínből, és 30 dkg csokoládéból ganachet főztem, majd 1 éjszakát hűtöttem. Másnap belekevertem egy kevés darált mogyorót, és robotgép segítségével jól kihabosítottam. Talán a férjem a legnagyobb kritikusom, bátran megmondja, ha valami nem tetszik neki, illetve az ellenkezőjét is. Ezúttal a krém kóstolásakor döbbenet látszódott az arcán, majd a következő mondat hangzott el: "én ilyen finom csokikrémet még nem ettem"! Nagyon örültem neki, hogy ilyen jól sikerült, mellesleg én is elégedett voltam vele :)


2 megjegyzés: