2013. október 25., péntek

Kastély torta

Vágytam már egy ilyen váras, kastélyos torta elkészítésére, hát most eljött az ideje, egy kislány rózsaszín, csajos szülinapi partijára kértek ilyen tortát :)

Maga a torta fehércsokis epres krémmel lett betöltve, burkolásra unidecet használtam.
A tornyok nem ehetőek, a konyhai papírtörlő hengerét vonta be unidec-el, ez adta a torony alapját, a teteje pedig fagyi tölcsér, amire rózsaszín cserepeket ragasztottam.


Kombájn és szőlő

A legjobb barátnőm kérte tőlem ezt a két tortát! Elég későn szólt, így nem volt túl sok időm agyalni a kivitelezésen....

Kombájn

Maga a jármű gabonamasszából készült, azt vontam be unidec-kel. A torta a szokásos tejszínes csoki ízesítést kapta :)


Szőlős torta

Egy fiatal borász kapta ezt a tortát, annyi volt a kérés, hogy gesztenye torta legyen, egy szőlőfürttel a tetején.


2013. szeptember 28., szombat

Vissza az iskola padba

Korábban már említettem, hogy nagy terveim vannak, de majd csak akkor osztom meg veletek, ha már biztossá válik. Nos most elérkezett a pillanat...

Visszaültem az iskola padba - persze nem szó szerint - mivel távoktatásos formában ugyan, de cukrásznak tanulok :) Mióta a torták szerelmese lettem, foglalkoztat a gondolat, hogy elvégezzem ezt a tanfolyamot, és most hogy változik az OKJ-s rendszer, illetve GYED mellett jobban be tudom osztani az időmet, úgy döntöttem hogy belevágok. Így sem lesz egyszerű hiszen az elméletet egyedül kell megtanulnom, és gyakorlatra is kell járni, de ez volt az álmom, így nem panaszkodok :)

Még nyár elején kerestem gyakorlati helyet, hát talán nehezebb menet volt mint maga a tanfolyam elvégzése lesz... ugyanis az összes pécsi és Pécs környéki cukrászdát felhívtam, egyetlen egy cuki kivételével mindenhol azt a választ kaptam, hogy vagy nem foglalkoznak diákokkal, vagy csak nappali tagozatos tanulókkal, felnőttekkel nem! Úgyhogy nagy nehezen, de van gyakorlati helyem, jövő héten tudom meg mikor kezdhetek, amit nagyon várok már!

Szóval az elkövetkezendő időben több bejegyzést olvashattok majd a tanfolyammal és a gyakorlattal kapcsolatosan, milyen megpróbáltatásokon megyek keresztül :)


2013. szeptember 21., szombat

Családi vonatos torta

Szeptember 16-án ünneplte a sógorom a születésnapját kisfiával egyetemben, amit családi körben tegnap este ünnepeltünk meg. Mindketten a vasút szerelmesei így mindenképp valamilyen vonatos tortát szerettem volna, de különböző okokból csak egy egyszerű tortát tudtam készíteni, így ehető papírra nyomtatott kép formájában került 2 mozdony a tortára, és MÁV-os kék sárga díszítést kapott.



Ezúttal a torta belsejére helyezném a hangsúlyt, hiszen először készítettem ilyen krémet, és nagyon nagyon finom lett, ritka alkalom, hogy én is ehetek a saját készítésű tortámból :)

Fehércsokis-vaníliás - eperzselés krém

Hozzávalók a vaníliás krémhez:
4 dl tejszín
1 tábla fehércsoki ( elbír 2 táblát legközelebb)
1 tasak vaníliás pudingpor
4 tasak vaníliás cukor vagy vanília aroma

A tejszínt beleöntöttem egy edénybe, hozzáadtam a pudingport és vaníliás cukrot majd folytonos keverés mellett felmelegítettem, és végül felolvasztottam benne a csokit. Nem szabad felforralni, ha elolvadt a csoki teljesen ki kell hűteni, én előző nap elkészítettem, így egy estét pihent a hűtőben. Másnap csak elővettem a hűtőből és robotgéppel kihabosítottam. Előfordulhat hogy kicsit lágyabb lesz, akkor habfixálóval lehet javítani az állagán.

Hozzávalók az eperzseléhez:
1 csomag eper (jelen esetben fagyasztott 450g)
1,5dl víz
1,5dl cukor
1 ek zselatin

Az epret, vizet, cukrot egy edénybe tettem melegedni, amikor az eper felolvadt teljesen botmixerrel összeturmixoltam és összeforraltam az egészet. Miután kihűlt (szintén egy éjszakát töltött a hűtőben) az állaga még túl híg volt, így egy kanál zselatint, kis vízzel elkevertem, felmelegítettem és hozzákevertem. Így tökéletes lett, nem szabad túl hígnak lennie, mert kifolyik a piskóták közül, de túl sűrűnek sem, mert az sem jó, meg kell találni a középutat.

A torta felépítése:
Egy sima piskótát sütöttem, 3 részre vágtam, az alsó réteget megkentem a vaníliás krémmel, majd arra tettem az eperkrém felét, szép egyenletesen elkentem rajta, majd erre jött a második piskóta lap, újabb vaníliás krém majd újabb eper krém, végül a harmadik piskóta. Pár órás hűtőben lévő dermedés után tejszínhabbal díszítettem :)





2013. szeptember 19., csütörtök

Karamell tanfolyamon jártam

Kezdjük az elején a történetet, Némó (a hazai karamellezés egyik fő személyisége) egy nyereményjátékot hirdetett a weboldalán Cukor Stúdió, melynek fődíja egy karamell tanfolyamon való részvétel volt! Nagyon régi álmom volt a tanfolyam elvégzése, így természetes volt, hogy indulok a játékon! Persze túl nagy reményeket nem fűztem hozzá, nem vagyok egy túl szerencsés alkat. Elérkezett az eredményhirdetés napja, este miután lefektettem a kislányomat aludni, megnéztem a weboldalt, és tátva maradt a szám mikor megláttam a nevemet, mint a fődíj nyertesét! :)
Nagyon nagyon boldog voltam, pár nappal később le is egyeztettük Némóval, hogy a szeptember 12-13-i tanfolyamra megyek!

Elérkezett az idő, felutaztam pestre, majd mindkét nap onnan vonatoztam le Monorra a tanfolyam helyszínére. Némót már régóta ismertem a neten keresztül, de örültem hogy végre személyesen is megismerhettem! A tanfolyam első napján 4-en voltunk tanulók, a második napra 2-re csökkent a létszám, szóval elég családias hangulatban telt el ez a két nap!

Először rózsát készítettünk, majd megtanultunk gömböt fújni, szalagot készíteni, aztán többféle virágot, leveleket, formákat, amit csak kitaláltunk :) Féltem tőle hogy nem fog úgy sikerülni, ahogy én azt szeretném, de szerencsére nem így lett! Akkora szerelembe estem, hogy már 1-2 eszköz kivételével minden megvan ahhoz, hogy itthon is folytathassam a tanulást! Igazából ami a legjobban megfogott, az az elkészített díszek csillogása, az hogy szinte bármi elkészíthető viszonylag rövid idő alatt, lényegében csak a fantáziánk szab határt!

A szükséges eszközökbe, és a karamell elkészítésbe nem bonyolódok bele, Némó oldalán minden szükséges infót megtaláltok!









Törpös torta

Az ország hatalmas törp lázban ég, köszönhetően a mozikban futó animációs film 2. részének, és az egyik hipermarket üzletlánc-ban beszerezhető törp dominóknak köszönhetően! Én személy szerint nem követem figyelemmel ezt az új vonalat, maradok a régi, gyerekkorom hangulatát felidéző rajzfilm sorozatnál, azt valahogy jobban szeretem! Éppen ezért kerekedtek ki a szemeim, mikor Vicus barátnőm a kislánya szülinapi partijára Vexy-t ábrázoló tortát kért, ugyanis akkor hallottam ezt a nevet először :) Miután tisztáztuk hogy ő egy új törp lány, és a kislánya éppen aktuális kedvence, megbeszéltük, hogy kitalálom milyen formában tudom kivitelezni. Az ostya képet nem szeretem, ehető papír és a szabad kezű festés merült fel mint lehetőség, ugyanis ilyen figurát képtelen lennék készíteni... Végül a festés mellett döntöttem.
A torta csokis-epres ízesítést kapott, a festés pedig a Heineken tortánál leírt technikával készült!
A burkolat ezúttal változott, ugyanis az unidec állagával az utóbbi időben nem vagyok megelégedve, így fele-fele arányban kevertem házi fondant-tal, így tökéletes lett!
A figura megfestése után még pár virággal kiegészítettem, így elég csajszisra sikeredett :)


2013. szeptember 7., szombat

Topsy Turvy torta

Az utóbbi időben egyre jobban elterjedt a Topsy Turvy, azaz ferde kinézetű torta. Régóta szerettem volna már ilyet készíteni, rengeteg képet, videót, leírást néztem a készítéséről, hogy ha szükség lesz rá minden simán menjen :)

Pár nappal ezelőtt a férjem egyik barátja talált meg egy ilyen kéréssel. Az édesanyja 60. születésnapjára kiválasztottak egy tortát a netről, így konkrét tervek alapján dolgoztam, legalább "csak" az elkészítésen kellett gondolkodnom, a külsőn nem!

fél délelőttön keresztül sütöttem a piskótákat, hogy kellően magas legyen a megfelelő forma kialakításához. A szintek betöltése (alsó szint málnás túrós, felső szint csokis) után külön külön megfaragtam és burkoltam a két tortát, majd egymásra helyeztem őket. Mivel még nem készítettem ilyen tortát, a stabilitás érdekében kapott egy szívószál merevítést, és egy vékony kartonlapot is tettem a szintek közé.
Miután stabilan állt a torta, már csak díszíteni kellett, amivel szintén el lehetett pepecselni pár órát :)

A torta tetején látható számok tragantból készültek, és nagyon fontos szerepük volt, hiszen az ajándékot is el kellett rejtenem a tortában, ami egy csodás gyűrű volt! Mindkét szám egy hosszú szívószálra épült fel, így könnyen beszúrható volt a tortába, és megvolt a kellő stabilitás is, nehogy eldőljenek. Az ajándékot pedig a 0-s szám szívószálára kötöttem és vele együtt beleszúrtam a tortába, így mikor az ünnepelt kihúzta a számokat, megkapta az ajándékát is :) A terv bevált, volt nagy öröm :)







Wartburg Torta

Egy barátunk édesapjának készült ez a torta, ami a kedvenc gépjárművét formázza, egy wartburgot!
Hát sosem tartozott a kedvenceim közé az autó torta és ez most sem lett kivétel...
Hatalmas sikere volt :)


Hangtechnikus torta

Egy hozott kép alapján készült ez a torta, túl sokat nem lehet róla mondani!
Egyszerű, de aranyos :)


Gyerek torták

Az elmúlt időszakban három szülinapi tortát készítettem gyerkőcök szülinapjára!

1. Egy 6 éves kislánynak készült a torta, egyszerű tortát szerettem volna készíteni így nem vittem túlzásba a díszítést! Az ünnepeltnek nagyon tetszett :)


2. Egy 11 éves Barca szurkolónak készült ez a focilabda torta, szintén nagy sikert aratott :)


3. Egy 8 éves kisfiúnak készült, aki nagy Jurassic Park imádó :)
A dínók műanyagok, más minden saját gyártmány


2013. augusztus 3., szombat

Heineken torta

A férjem haverja ma ünnepli a 30. születésnapját, neki készült ez a torta!
A kapott infók alapján mindig szeretett volna egy sörös témában készült tortát,
hát most teljesült a kívánsága :)

Maga a torta egy fél sörös dobozt ábrázol, ganache krémmel lett betöltve, unideccel burkolva.
A sör logója, vagy címkéje kézzel lett festve egy külön kinyújtott unidecre, majd a kész művet ráhelyeztem a tortára. Most használtam először ezt a technikát, ahhoz képest szerintem egész jó lett :)


2013. július 16., kedd

Barcelona Torta

Egy ismerősöm kisfia nagy Barca szurkoló, neki készült ez a torta csokis töltelékkel!
Nem ez az első labdám, talán kezdek már belejönni a készítésbe, de ez öt és hatszögek kivagdosása még mindig idegölő munkafolyamat :)


30. Születésnap

30. születésnapra készült ez az egyszerűnek tűnő torta...



Azért írom hogy egyszerűnek tűnő, mert elég nagy fejtörést okozott a piros kör, és a számok felhelyezése, mivel a burkolómassza eléggé nyúlós, könnyen eldeformálódik, gondoltam hogy felfestem, de nem bánok túl jól az ecsettel, féltem hogy csak elszúrnám, így mindenképp unideccel kellett megoldanom.
Aztán, mint a villámcsapám jött egy ötlet, hogy sütőpapíron nyújtom ki az unidecet, ott vágom ki, a  korábban pontos méretek alapján elkészített sablon alapján a kört, és a számokat, majd sütőpapírral együtt a tortára helyezem, rásimítom, majd szépen lehúzom a sütőpapírt! Ha valaki használná ezt a technikát, ügyeljen arra hogy a sütőpapírt forgatni kell, így a minta a tükörkép legyen!!
Szóval ezzel a megoldással sikerült szépen, deformálódás nélkül felhelyezni a mintákat :)
A töltelék ezúttal pucs volt :)

2013. június 24., hétfő

Süni torta

A tegnap nap (2013.06.23) nagy esemény volt nálunk, hiszen a csöpp kislányunk 1 éves lett!
Nem akartam csak unidec-el borított tortát, így egy süni készült csokis krémmel, aminek a feje lett kakaóval színezett unidec :) Jó gyermek módjára a torta nem nagyon maradt egyben, és egy laza fürdőt is vettünk tortázás után :D


A család többi tagjának pedig egy hűsítő nyári citromtortát készítettem, szintúgy nagy sikere volt!


Pónis torta

Egy barátnőm kislánya augusztusban ünnepli a 6. születésnapját, amit az oviban most ünnepeltek, hiszen akkor szünet van, és az ő szülinapja mindig elmaradt :)
A kislány virágos, szivárványos tortát kért, mivel tudom hogy imádja a pónikat megspékeltem egy póni figurával és néhány lepkével a tortát!
A burkoláshoz most használtam először chocodec-et, ez az unidec csokis verziója, hát nagyon finom, és könnyű vele dolgozni, bátran ajánlom mindenkinek aki fini csokis külsőt szeretne :)


John Deere torta

A legjobb barátnőm kérte tőlem ezt a tortát apukája születésnapjára!
Soha nem készítettem még traktor tortát, de nem volt olyan vészes, mint amire gondoltam.
Hatalmas meglepetés volt, és mindenkinek nagyon ízlett :)


2013. május 25., szombat

Kézilabda

A férjem egyik kollégájának kisfia kézilabdázik, a születésnapjára pedig egy kézilabda alakú tortát kapott!
A változatosság kedvéért szintén csokikrém került a piskóták közé...
A torta semmilyen merevítést nem kapott, féltem nehogy elguruljon szállítás közben, így kapott egy nemzeti színű szurkolói sálat, biztosítva ezzel hogy a helyén maradjon a labda :)

A torta elkészülte után gazdagodtam egy új információval, amit most megosztok veletek is:
Az 5 és 6 szögek felhelyezése nem volt túl egyszerű, állandóan csúszkált a krémen, ami meg meglágyult a kezem melegétől, szóval nem volt egy egyszerű menet, de láthatóan azért csak sikerült!
Szóval, ha valaki hasonló torta elkészítésére szánja magát, akkor jegyezze meg hogy ezeket a tortákat (kézilabda, focilabda) duplán kell burkolni, azaz kap egy alsó fondant réteget, és arra ragasztjuk az 5 és 6 szögeket, így szép lesz a forma és nem csúszkálnak el a krémen a szögek... :)


Autók

Két autós tortát hoztam mutatóba!

Skoda Fabia

Túl sokat nem lehet róla elmondani, próbáltam a maximumot kihozni belőle, hááát van azért még mit gyakorolni, de hiába nem az autós torták a kedvenceim, bár ezzel nem vagyok egyedül :)
Csoki krémmel lett töltve, unidec a borítás.


 Lada versenyautó

Egy nagyon kedves barátunk autóversenyző, és a születésnapjára kapta ezt a tortát.
Egy verseny jelenetet próbáltam megjeleníteni... az autó műzli szeletből készült, így az is ehető volt!
A torta jó nagyra sikeredett, és szintén csoki krémet kapott töltelékként!


Csokoládés kifli

A világ legegyszerűbb és talán a legfinomabb kelt tésztájából készült édességet hoztam most nektek!
Eredetileg csokoládés tölteléke van, de szerintem ugyanúgy megtölthető mákkal, dióval, ki mivel szereti :)



Íme a recept:

Tészta:
50 dkg liszt
3 tojás sárgája
8 dkg cukor
2,5 dkg élesztő
1 csomag vaníliás cukor
2,5 dl tej
10 dkg vaj
csipet só

A hozzávalókból kelt tésztát készítünk majd 40 percet kelesztjük. Ha megkelt 3 egyforma részre osztjuk, mindegyik részt egy kb 30 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk és 8 cikkre vágjuk. Így lesz 3x8=24 kiflink

Csokis krém:
13dkg vaj
3 ek kakópor
5 ek cukor
2 ek olaj

A hozzávalókból kenhető állagú krémet keverünk ki

Minden tészta szeletet megkenünk a csokikrémmel, majd kivülről befelé haladva feltekerjük. Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, ahol további 20 percig kelesztjük. Ha megkeltek, 1 tojást felverünk és lekenjük vele a kifliket. 150C-os sütőben kb 15 percig sütjük, majd melegen megszórjuk porcukorral!

Lánybúcsúk

A jó idő beköszöntével megkezdődik az esküvő szezon! Ismerős körben két lánybúcsú is volt rövid időn belül, mindkettőre az alkalomhoz illő tortát készítettem. A forma és az íz is ugyanaz volt, vagyis puncs torta férfi alsóneműnek álcázva :) A különbség a dekoráció színében volt csak, az egyik rózsaszín a másik pedig lila lett, bár utóbbi a kép alapján inkább kéknek tűnik, kicsit csalóka...